A PÉCSI BLUES KOCSMA MOZGALOM TÖRTÉNETE

Pécs és a blues

Írta:

Fekete Kálmán

40 évvel ezelőtt

    1967-ben a pécsi Széchenyi Gimnázium helikoni Blue Sunshine zenkarának basszugitárosa lettem, az akkori zenekarvezető: Szabó Árpád énekelt és tangóharmonikán játszott. Ebben a felállásban egyaránt játszottunk akkori olasz táncdalokat és pl. a Chicago együttes világhírű I’m A Man c. számát.
 
   1968-ban basszusgitárosként – és egy-két számban énekesként – léptem be a Jam együttesbe, ahol Tátrai Stoni Antal – énekes-gitáros volt a frontember. Saját, magyar nyelvű számommal indultunk az akkori Ki-Mit-Tud Baranya megyei döntőjén, de nem jutottunk tovább…
 

Wamp – 20 éve

   1987 szeptemberében Schützenhofer György szólt, hogy Sándor Péter október 23-án blues-kocsmát indít a Kalamáris étteremben.
   Elmentem, és mivel jam session-t hirdettek, beszálltam énekelni, s egy dobozgitáron kísértem magam. Utána szóltak, úgysincs énekesük, maradjak.
   És így kezdődött.
 
   Hangerő problémák miatt két hét után átköltöztünk az Aranykacsa… akkor még nem is annyira étterembe, hanem inkább –kocsmába…
 
Sándor Péter „Teve” is a pécsi zenei élet egyik meghatározó személyisége. Megszámlálhatatlan formációt hozott létre, maga köré gyűjtötte, szervezte a kallódó pécsi rock zenészeket, és mindenkit, aki valamilyen módon a műfajhoz kötődött.   
   Első zenekara a Byblosvolt 1977-ben, ’81-ben ezt követte az Ariel, majd már sikerek felé kacsingatott az SK együttessel ’85-ben, 1987-ben hozta létre a Milleniumi Földalatti Vasút nevű zenekarát. Az SK-ban már szerepelt egy bajszos srác, bizonyos Katona Tamás, aki már akkor feltűnően jól kezelte piros színű Aria gitárját, amely megtévesztésig Gibson Les Paul utánzat volt. Ő is több bandában próbálkozott kibontakozni, még a félig-meddig üzleti zenéléstől sem riadt vissza: 1979-ben a Szabó Árpád vezette Quad-Rock csapattal hakniztak.

 
Az ötletgazda: Sándor Péter „Teve”

   Teve agyában 1986. október 8-án pattant ki a blues-kocsma ötlete. Budapesten ekkor már javában működött a híres-hírhedt Kassák klub, ahol a Hobo Blues Band akkori szájharmonikása, Bodonyi Attila adta elő egy szál gitáros, szájharmonikás ős-blues fordításait. Bodonyi volt az egyik első hazai blues zenész, aki Robert Johnson fordításokat adott elő, de saját megzenésített dalszövegeit is. Kb. 30 éve Ausztráliában él. Ugyancsak ebben a klubban tartotta első blues történeti előadásait Nemes Nagy Péter blues kutató.
   Teve tárgyalt, győzködött, s az első helyszín a Kalamáris étterem lett. A tulaj nem igen tudta, mit is takar a blues-kocsma kifejezés, de honnan is sejthette volna, amikor Pécsett ilyesmi még sosem volt. Valójában session, vagyis örömzenélésnek lett meghirdetve, s a „blues szagra” gyűlt is az éji zenész vad/had.
   Megjelent Stoni, vagyis Tátrai Antal, akivel jómagam már 1968-ban muzsikáltam: egy nyarat lehúztunk Tapolcán, a Tó-Presszóban (az volt a Jam együttes)

 
Első helyszín: Kalamáris Étterem

   Kerek 20 év után, 1987. október 23-án találkoztunk össze a Kalamárisban. A Teve által összehívott alapzenekar a következőkből állt:
   Somlai Gábor –dob,
   Sándor Teve Péter – basszusgitár,
   Katona Tamás – gitár,
   Juhász Gábor – gitár.
 
   Vendégként hárman szálltunk be: Stoni –gitár, Bakó Attila (pár éve meghalt) ének-szájharmonika és jómagam – ének-gitár. Bár az „éneket” inkább így, idézőjelbe tenném… játszottam még zsírpapírba burkolt fésűn.
   Sajnos, két hét után a lakók panaszt emeltek a „hangerő” miatt, ezért búcsúznunk kellett… Akkor még nem sejtettük, hogy ez a panasz milyen jellemző és visszatérő momentum lesz pályafutásuk során…
   Teve ismét nyakába vette a várost, de most már engem is vitt magával, és csakhamar kikötöttünk az Aranykacsa étteremnél. Háber Tamás üzletvezetőt nem kellett sokáig győzködnünk, s alig két hét kihagyás után már ott folytattuk.   
   Juhász Gábor rábeszélésére vállaltam el az énekesi posztot, s a Párizsban élő húgom jóvoltából hamarosan igazi Blues Harpot hozott a posta: akkoriban Magyarországon még nem forgalmaztak kimondottan blues hangolású szájharmonikákat (később is Bécsből hoztunk).

   
Aranykacsa – Szent Blues Szerdák

   Az Aranykacsában beindultak tehát a „Szent Blues Szerdák”, mivel hogy ezt a napot jelölte ki Háber Tamás. Este hattól tízig játszottunk, a szomszédok miatt tovább nem szabadott hangoskodni. Ez jól működött, hamarosan kemény és komoly próbákat tartottunk, Tevénél, a legendás „szódában”. Ez egy félreeső kis sufni volt, udvaruk nyugati sarkában, a fél ország ismerte, budapesti zenészek gyakorta fordultak meg abban a piciny helyiségben. Katona Tamás elsőként egy Peter Green – Eric Clapton instrumentális remekművet tanultatott meg a zenekarral, amelyet mind a mai napig játszanak, a Greeny-t. Majd főleg John Mayall és Eric Clapton számokat tanulgattunk, no meg persze Teve saját számait is, amelyekre, egyelőre ő írta az angol szöveget. Nemsokára tizennyolc-húsz számból álló repertoárral bírtunk, amely már lehetővé tette a három menetes műsort: háromszor negyvenöt perc zene, tizenöt perc szünet.
   Az első cikket ekkor írattam magunkról a Dunántúli Naplóban, ahol kérdezték – és mi a nevünk? Felhívtam Tevét, aki közölte, hogy éppen egy Hamvas Béla könyvet olvas, abban találta Bormester Ignác nevét.

   
Bormester Blues Band

   A következő héten Péter közölte, a fővárosi Casablanca együttesbe hívták, és azonnal átadja nekem a zenekarvezetői posztot. Elvállaltam azt a feladatot, amely kezdetben hiúsággal, ambíciókkal, reményekkel párosult, később azonban mind nagyobb teherré vált számomra, ám ha azt akartam, hogy zenélhessünk, muszáj volt végeznem. (Mindmáig – 2007-et írunk – vállamon maradt ez a, ma már cseppet sem kedvemre való, de „szükséges rossz”…)
 
   Péter ment, én pedig elkezdtem az igen hálátlan zenekarvezetői tisztségem gyakorlását.
   Próbáltam más helyszíneket is bevezetni, attól tartván, hogy az Aranykacsában sem lesz hosszú életű a buli. Így jutottunk el a Vasutas Művelődési Házba, ahol három-négy teltházas koncertet adtunk. Ekkor már visszatérő vendégünk lett Stoni, és érezhető volt némi feszültség: a színpadon egyszerre három gitáros – noha mindhárom más-más stílus elkötelezettje – kicsit sok, pláne, ha egyikük-másikuk nem ismeri a zenei alázat fogalmát…
 
   Eközben az Aranykacsában felejthetetlen bulik sorozata zajlott. Teltház volt mindig, a blues szerdák híre gyorsan terjedt a városban, de vidéken is.
  Juhász Gábor, az apai ágon észt származású, rendkívül érzékeny lelkületű, óriási tehetséggel megáldott zenész. Kilógott a bandából, bevallottan nem a blues volt kedvenc műfaji ága, hanem a – jazz. Amíg édesanyjával Pécsett laktak, többször jártam fenn, harmadik emeleti kis lakásunkban, ahol minden a zenéről szólt, Gábor órákig játszott nekem, tanítgatott, magyarázott, rendkívüli elhivatottsággal. Gondolatban ő már a fővárosban járt, készült a konzervatóriumba.
 
Stoni…
   Mielőtt felvették, elkövettünk vele szemben egy nagyon nagy emberi hibát: Stoni javaslatára Katona Tamással raportra hívtuk szegény Gábort, ahol közöltük: megválunk tőle. Ami magyarul ugye annyit tesz – ki vagy rúgva… Tipikus „vörös khmer” eljárás volt részünkről, kezet foghattunk volna Pol Pottal: kirúgtuk azt, aki jóval nagyobb zenei tudással bírt nálunk…
 
   Aztán bevettük a csapatba Tátrai Stoni Antalt, aki egy zeneszerző őstehetség, zseniális zenei érzékkel, nagyszerű énekes, de sajnos, sorsa megáldotta egy jó adag összeférhetetlenséggel… és ezzel kezdetét vette a Bormester Blues Band bomlása: a szokásos zenész ellentét csak egyre gerjedt, immár két erős gitáros egyéniség vívott szerdánként egymással (ego-? és) gitárpárbajt: Katona Tamás és Stoni.
   Utóbbi ráadásul valódi frontember ambíciókkal is bírt, hiszen jól énekelt (ás énekel is mind a mai napig!)
   Mindebből a közönség vajmi keveset tapasztalt, Blues Húsvét, Blues Mikulás, karácsonyi bulik, elő- és utó-szilveszteri bulik tették emlékezetessé sok pécsi számára ezt az időszakot.     
 
Zenekarok születtek…
   Vissza-visszatérő vendég volt Teve, de meghirdettük az állandó sessiont, s így szinte valamennyi pécsi könnyűzenész, üzleti muzsikus, profi és amatőr fellépett az Aranykacsában.
   Csak néhányat a nagy nevek közül: Boros Mátyás dobos (meghalt 2000-ben), Cseke Lajos ének-gitár, Nagy Gyula szaxofon, Kaszás Csaba gitár, Nagy György szájharmonika (ő alapította meg az orvos- és jogi egyetemistákból álló Gyökerek zenekart), Németh István szájharmonika, Percsy „Pepe” Zoltán gitár (Szabó Család zenekar vezetője), aztán megjelent Rudán Joe, akit már akkor fantasztikus énekesként tartottak számon.
Joe egyszer kérte, hadd mutatkozzanak be új zenekarával: ez volt a CODA.
Led Zeppelin és egyéb hard-rock feldolgozásaikkal hamarosan hatalmas közönséget gyűjtöttek maguk köré.
 
   Teve posztján több basszusgitáros is megfordult hosszabb-rövidebb ideig a Bormester Blues Band-ben: előbb Marsi „Marcel” Csaba, aki a CODA-ban is játszott, majd Ferencsik Zoli, alias „Bendzsó” következett, aki Stoni zenekarából igazolt át egy időre.
   Bajban voltunk a basszistákkal, ugyanis akkor már erősen nyomtam a bandát a chicagói blues irányába, ennek a stíluságnak aligha volt itthon művelője, egészen speciális, alapos tudást, gyakorlatot követelő feladat: a shuffle, a boogie, a tucatnyi blues ritmus nem ismert az általános rockzenészek körében, ezt csak megszállott bluesrajongók ismerik, tudják.
 
Egy éves jubileum – kirúgtak.,..
   1988. november 19-én tartottuk a Bormester Blues Band egy éves jubileumi koncertjét az Aranykacsában. A Pécsi Városi TV-t is meghívtuk – örök hála és köszönet Szűcs Imre szerkesztőnek! -, köszöntőt mondott Háber Tamás üzletvezető, aki feliratos tortával kedveskedett nekünk, amelyet Sándor Péter kivételével a teljes alapító csapat vágott fel, hiszen eljött Budapestről Juhász Gábor is.
   A pompás ünnepi hangulat még nem vetített előre a közelgő zenekari vihart: A bajt ezután én is tetéztem: hirtelen ötlettől fogva vásároltam egy használt alto szaxofont, amin úgy kezdtem el „játszani”, hogy valójában nem ismertem sem a hangszert, sem a technikáját… Teljesen érthetően ez meglehetősen irritálta a fiúkat, s amikor 1989 szeptemberében hazatértem adriai nyaralásomból, egy levélke várt, amelyet mind a mai napig őrzök a zenekari albumban.
   Kirúgtak…
 
Attila – kicsi fiam…
   Ekkor már rendszeres kísérőm volt elsőszülött fiam, Attila, aki szinte minden szerdán ott ült és figyelt, csakhamar pedig Juhász Gábor tanítványa lett. Rábeszéltem Atit, szedje össze zenélgető barátait, és megalakítottuk a Kavicsok zenekart, amelyet pár sikeresnek mondható fellépés után maga oszlattam fel… (Néhány Kavicsok próbára eljött Katona Tamás…)
   Közben megtudtam pár hét múlva, Stonival való összeférhetetlenségére hivatkozva Katona Tamás kilépett a Bormester Blues Bandből… Üzentem Stoninak, hogy a nevet ne használják többé, azt hiszem, ekkor született meg a Stoni Blues Band.
 
Kazinczy Blues Kocsma  
   1989. késő őszén Sándor Péterrel újra csak klubkeresőbe indultunk, s a végállomást a Kazinczy étterem jelentette.
 Az idő tájt Pécsett már legalább öt blues, vagy bluesközeli zenekar versengett a közönség kegyeiért: a Nagy Gyuri vezette egyetemi Gyökerek, amely valójában nem blues zenekar volt, inkább a 60-as évek bluesból kinőtt rock együtteseit másolták. Néhány Rolling Stones slágert, Tina Turnert és pl. John Mayall nótákat.
 Teve új bandája, a H.A.S.Z.Ü. (Használt Akkumulátorokat Szétszerelő Üzem), amelyben újra feltűnt Katona Tamás, ellenben már kemény rock-bluest próbált előadni. Tamás meghatározó, hosszú évek gyakorlásával kimunkált, rendkívül egyéni gitárjátéka jóvoltából nekik már több közük volt a blueshoz. Eric Clapton, Robben Ford, John Mayall, James Cotton nótákat játszottak, meglepően jól.
   A Stoni Blues Band egyéni stílust alakított ki, lévén az egyetlen banda az összes közül, ahol a frontember a klasszikus énekes-gitáros, stílusosan mondva: shouter figurát hozta. Ten Years After-es ízű dalokat, Rory Gallagher átiratokat, valamint Stoni magyarnyelvű saját számait játszották, meglehetősen stabil törzsközönségüknek (Jozsó, Vezér Gyuri, stb).   
   Utolsókat rúgó bandám, a Kavicsok pedig jobbára saját szerzeményeimet játszotta, néhány blues feldolgozáson kívül.
   Ám a pálmát vitathatatlanul a Led Zeppelint, Deep Purple-t és általában a hard-rock jeles képviselőit másoló CODA együttes vitte el, amely szintén szerepelt 1989. november 24-én, az Aranykacsa Étterem „2. Éves a Blues Kocsma” nevű rendezvényén, de a hangulat már korántsem volt a régi.
   Ifjoncokból álló zenekarom, a Kavicsok ekkor lépett fel utoljára. Nem volt türelmem a fiammal egykorú bohém suhancok regulázásához, valamint tojtak a klasszikus bluesra, őket sokkal modernebb műfaji ágak érdekelték. Én viszont chicagói-bluest akartam játszani…
 
PMD születik
   Még ’89. őszén Attila fiammal megbeszéltük, hogy új zenekart hozunk létre, az alábbi tagokkal: Marton Tamás dob, Fekete Attila gitár, jómagam pedig énekeltem és szájharmonikáztam.
   Pepe előtt mégegyszer próbálkoztunk Marcellal, de őt teljesen lekötötte a CODA turnéja. (Ma már hihetetlennek tűnik, de a ’90-es évek elején egy jó vidéki blues banda komoly turnékon vehetett részt…)
 
   1990. február 1-én tartottuk a Kazinczy Blues Kocsma premierjét, amelyre Tevével meghívtuk a Deák Bill Blues Bandet, a CODA-t, a Gyökerek együttest, és persze mi is felléptünk.
   Mi, akik ekkor már új névvel jelentkeztünk: Pécsi Magasfiúk Dalárdája. Névadónk Marton Tamás dobos lett. A Pécsi Dalárda emléktáblája megtalálható a Sétatér mellett, az Apáca utca egyik házának falán. Innen jött Tamás ötlete, a „magasfiúk” pedig kézenfekvő volt: hárman is két méter körüliek voltunk, Major Béla basszusgitáros, Attila fiam és én. Béla még basszerozott velünk néhány emlékezetes bulin, majd bevonult katonának, s ezután több zenésszel próbálkoztunk, mígnem végül összetalálkoztam Percsy „Pepe” Zoltán gitárossal, akit rábeszéltem, hogy vállalja el a basszusgitáros posztot.
   A PMD első hónapjaiban – a tagok egyöntetű véleményére hagyatkozva – felejteni próbáltuk az általam favorizált chicagói bluest, mondván, azt úgysem tudjuk eljátszani. Amiben volt némi igazság, hiszen egyikünk őse sem volt fekete rabszolga… Így aztán a Monkees-től kezdve a Kinks-en át a Grand Funk Railrod-ig mindenféle muzsikát megpróbáltunk eljátszani, de volt már négy-öt saját nótánk is. Még igazi, ízig-vérig eredeti angol dobosunk is akadt néhány hétig, a Yeovilból érkezett, fogyatékos gyermekek gondozását vállaló James Foster személyében. Angliában a Chern’o’ Bill And The Red Hot Reactors nevű bandában játszott. Ám angol dobos ide, saját számok oda, sajnos, a CODA elvitte a közönséget, mi pedig a teljes megsemmisülés szélén álltunk. Ekkor jött Pepe mentő ötlete: játsszunk Doors számokat.
 
Doors-emlékműsor- első sikerünk
   Majdnem négy hónapig szinte kétnaponta próbáltunk a pincében, mire úgy-ahogy összeállt a tizenkét Doors nóta. Akkoriban Pécs legjobb élőzenés rock pódiuma a Gyár klub volt, ahol 1992. március 26-án mutattuk be, nagy hírverés után a Doors emlékműsort, amely teltházas bulit eredményezett, innentől kezdve kezdték jegyezni a PMD nevet. Ezen a bulin találkoztunk Katona Tamással, aki nézőként érkezett, s ott kértem fel, a közelgő I. Pécsi Blues Fesztiválon erősítse csapatunkat.
  
 
Nemes Nagy Péter és a Magyar Blues Társaság
   Ez a fesztivál nemcsak azért volt döntő, mert ekkor már valóban a chicagói blueshoz közeli stílust sikerült zenekarommal eljátszani, de ekkor ismerkedtünk meg a fesztivál műsorvezetőjével, Nemes Nagy Péterrel. A fesztiválnak otthont nyújtó Nevelési Központban az ő vezetésével alakult meg Pécsett néhány hónap múlva a Magyar Blues Társaság. Időközben feladtuk a Doors majmolást: ezzel elvesztettük „doorszos-hippis”, csápoló közönségünk java részét, de sebaj, gondoltuk, ennyit érdemes áldozni a blues oltárán. És jól gondoltuk.
   Mert a már majdnem tisztán blues műsorunkkal az összes nagyobb hazai blues fesztiválon részt vettünk Nemes Nagy Péter befolyása, ajánlása révén. Ezután Dick –mert a szakmában csak így hívják -, sorra küldte a kazettákat, ily módon is bővítve zenei ismereteinket, csiszolva stílusunkat. Katona Tamás állandó tagunk lett, így már ketten gitároztak, Attila fiammal, sőt, időnként még én is gitárt akasztottam a nyakamba, noha ekkor már élénken érdeklődtem a zongora iránt.
 
Kék blues – az első kazettánk  
   Egy teljes lemezalbumnyi saját számunk gyűlt össze, amelyeket Kék blues címmel 1993-ban jelentettünk meg kazettán. Ezen javarészt Bodonyi Attila szövegekre írt, és közösen, de részben Katona Tamás által komponált zenéink találhatók, és egy Rilke vers, amit jómagam zenésítettem meg – A Nap lenyugszik lágyan.
 
 A fesztiválokon való gyakori szereplés, a klub-jellegű koncertturnék sok új ismeretséget eredményeztek. Számos fővárosi és vidéki zenésszel kerültünk előbb baráti, majd munkakapcsolatba: Orosz Andrea énekes a budapesti Mama Killed A Chicken zenekarból, aki másfél évig járt velünk alkalmanként fesztiválokra, és három számot énekel az 1995-ös Szombat esti blues c. CD-nken. Andrea számos tévéfelvételen is látható a PMD-vel.
   Szabó Lacika billentyűs a Deák Bill B.B-ből, külön fejezetet érdemelne: Aranykacsa, stúdiófelvételek, Petőfi Csarnok, fesztiválok, München, Zenta, Belgrád, hogy csak néhányat említsek, ahol fantasztikus, virtuóz billentyűjátékával emelte a produkciót.
   A vidékiek közül kiemelném Pribojszki Mátyás szájharmonikást Békéscsabáról, aki a Szombat esti blues lemezünkön szájharmonikázik. Velük vonultunk tehát 1994-ben stúdióba, és ők játszottak velünk a paksi fesztiválokon is. Vendégzenészeink sora nem teljes: velünk játszott néhány alkalommal a Pécsett orvostanhallgató görög Peter Andrikopulosz, majd az Áfiumban megismerkedtünk Csicsery-Rónay Istvánnal, az USA-ban élő, magyar származású bölcsészprofesszorral, aki két számban énekel és gitározik a Szombat esti blues-on.
 
Ifj. Katona Tamás
   1993-ban Katona Tamás lakásán előjött a kisszobából 8 éves fiacskája, Tomi, és azzal nyaggatott, hadd játsszon el nekem egy számot az apu piros gitárján. Jól van, gyerök, játssz! Rábeszéltem a fatert, hozza el akkori klubunkba, az Áfium étterembe. Ott kezdte…
   Tomika tehetsége nyilvánvaló volt, hamarosan rádió- és tévériportok mutatták be a kis vidéki kölyök tudományát, az írott sajtóban megszámlálhatatlan cikk, stb. jelent meg róla. Klipszerű tévéfelvételeink száma közel kéttucatnyi.
   Részben, de főleg Tomika miatt, egy ideig hívták is a PMD-t klubkoncertekre, újabb fesztiválokra, mert a ’90-esévek első felében Magyarországra is elérkezett – 40 éves késéssel – a Blues Boom. A híres, emlékezetes fesztiválok kora virágzott: Tatabánya, Tatai Jazzkonferencia, amelyen kétszer szerepelt a PMD, és mindkétszer a fesztiválról kiadott válogatáslemezre is került. Négy felejthetetlen fesztivált jegyezhet Pécs, egyet-egyet Majs, Zsámbék, többet Budapest, Zalaegerszeg, Békéscsaba, Debrecen, de mindegyik közül a legkiemelkedőbb, 2002-ben a jubileumi tizediket ünneplő Paksi Blues, Rock, Jazz és Gasztronómiai Fesztivál, amelyen az elsőt is számítva, még négyszer szerepeltünk.
 
Eb Davis, a New York-i énekes  
   Nemes Nagy Péter a fél blues világgal tartotta a kapcsolatot, blues ismeretségeket kötve, előbb hagyományos levelezés, majd az Internet segítségével. Így lett 1993. őszén levelező partnere a Berlinben élő, New York-i származású fekete soul-blues énekes, Eb Davis, aki 1943. december 25-én született az arkansasi West Memphisben. Dicktől azt kérte, küldjön neki magyar blues együttesek felvételeiből. Három zenekar kazettáját küldte el Eb Davis-nek, a budapesti Takáts Tamás Dirty Blues Band, a Palermo Boogie Gang és a PMD kazettáját.  
   Legnagyobb meglepetésünkre, Mr. Eb Davis-nek a PMD: Kék blues-a tetszett a legjobban. S a kérdésre, hogy miért, azt válaszolta: mert nem másolnak, hanem magyarul játszanak…
   Néhány levélváltás után 1995. június elején hozta el Berlinből Eb Davist, barátunk Markó Tibor, és Dick. Az addig csak levélben küldött tananyag fantasztikusan megszólalt az első közös próbákon. Másnap már utaztunk is a III. Tatai Jazzkonferenciára, ahol megtörtént Mr. Eb Davis első magyarországi fellépése a PMD Blues Banddel, vendégünk volt Somló Tamás szaxofonon. A koncertünket a Magyar Jazz Kutatási Társaság, PMD Blues Band Futuring Eb Davis, Live In Hungary címmel CD-n megjelentette.
   Másnap következett a paksi fesztivál, ahol szintén ebben a felállásban mutatkoztunk be, sajnos, a 18 órai időpontra tette kezdésünk nem volt méltó sem Eb Davishez, sem a PMD addigi munkájához, pláne ifj. Katona Tamás első, nagyközönség előtti bemutatkozásához.
   Eb Davisszel komoly munkához láttunk, 1996. május 31-én – Almási József építési vállalkozó barátunkkal, három hónapi szervezőmunkával – a POTE aulájában létrehoztuk az I. John Bull Pub Supersession-t, amelyre Eb Davisen kívül az alábbi előadókat és zenekarokat hívtuk meg: Pécsről a Klán, Budapestről a Road Kill Cafe zenekart, Somló Tamás, Török Ádám, Takáts Tamás, Muck Ferenc, Jankai Béla, Benkő Zsolt, Rudán Joe zenészeket, Szegedről Tóth Anetta énekesnőt, Békéscsabáról Pribojszki Mátyás szájharmonikást, és a pécsi Sár József dobost. A koncertet a Paksi VTV. rögzítette.
   A viszonylagos sikeren – kb. 500 néző volt – felbuzdulva, Eb barátunknak majdnem két lemezanyagát tanultuk meg, ő pedig szöveget írt néhány saját szerzeményünkre, amelyeket rögzítetünk is ’96 őszén a pécsi Teve Sound Stúdióban. A lemezt akkori polgármesterünk támogatta, de mindössze 50 db-ra futotta a pénzből…
 
Faters & Sons
Néhány évig Apák és Fiúk néven is koncerteztünk, az alábbi felállásban:
 
Fekete Kálmán – zenekarvezető, ének, harp, billentyűsök
Ifj. Katona Tamás – ének-gitár
Id. Katona Tamás – gitár
Fekete Attila – basszusgitár
Somlai Gábor – dob
 
   Ezt még számos emlékezetes fellépés követte Eb Davisszel: Szeged JATE klub, Zenta: Mojo Club, Belgrád: Saint James Jazz-Blues Club, és persze, itthon a Pécsi Napok. De játszottunk vele a VII. Budapesti Rhythm and Blues Festivalon, 1998. március 7-én, Budapesten a Petőfi Csarnokban, ahol közvetlen utánunk lépett színpadra Mick Taylor és csapata. Itt 11 tagú zenekarral kísértük a mestert, Szabó Lacika billentyűzött, és velünk voltak fúvósaink, a pécsi Daneil Speer Brass-ból. Erről is készült lemez és videó anyag.
   Ugyancsak Eb Davisszel marad felejthetetlen emlék a Pécsi Sörfőzde Majálisa, a Paksi Atomerőmű Majálisa, a szekszárdi Zug-ban adott koncert, a pécsi Planetben, az IH-ban, és még jó néhány helyen tartott fellépésünk. Sajnos, sem a város, sem a – nem létező? – hazai szakma nem méltányolta erőfeszítéseinket, sem azt, hogy az országban egyedüli zenekar voltunk, amelynek állandó amerikai, fekete bőrű blues énekese volt. A Pécs TV-nek köszönettel tartozunk, mert a stúdióban három klipet rögzítettek, és számtalan riportot forgattak erről a korszakunkról.
   Mint ahogy ifj. Katona Tamást is úgy kezdték elfelejteni, ahogy ő fejlődött… Ma már szinte csak a volt blues-kocsma tagok, néhány rajongó tudja, hogy él Pécsett egy „kölyök” – már lassan érett férfi -, aki 8 éves korától nyomja a bluesokat, s aki mára a legnagyobbakkal egyenértékű gitáros. Csakhogy Pécsett él…
 
A hanyatlás kezdete…
   Közel ötévnyi, soha nem felejthető együttműködés után 1999 táján kezdett megszakadni kapcsolatunk Eb Davisszel. Ő előrelépést, fejlődést várt volna, s nem tudta megérteni, hogy Pécsett, de az országban is büntetik az igényes könnyűzenét, lassan se klubok, se meghívások, se fellépések nem voltak. Azt meg pláne nem értette, hogy miért vállalunk fellépéseket alamizsnáért? Nehezen tudtam neki elmagyarázni a hazai jövedelmi (v)iszonyokat…

 
Chicago Blues Fesztivál 2000

   Én pedig közben, 2000. június elején Chicagóban jártam barátaimmal. Köztük volt Weinberger Attila (tolmácsom Bukarestből). A háromhetes tanulmányútról szól a Blues Expedíció Chicagóban c. könyvem, valamint az a kétszer 20 perces film, amit a kint készített 8 órányi alapanyagból a Pécs TV összevágott. Van még alapanyag bőven, de arra hivatkozva, hogy nincs pénzük az utómunkára, nem készült több sorozatrész…  
   Chicagói utam tapasztalata röviden: a fekete zenészek alapvetően más attitűddel játszanak: nem a technikai játék, nem a virtuóz hangszeres játék, hanem a zenekari produkció egységessége és érzelmeik zenei formában történő közlése a legfontosabb számukra. Rájöttem, itthon sokkal több alázatra, a zenei iránti feltétlen odaadásra, hűségre, gyakorlásra, munkára volna szükség ahhoz, hogy előbbre lépjünk. Már persze, ha egyáltalán akar valaki előbbre lépni…  
Hazatérve azonban azt éreztem, nem értik, miről mesélek…
 
Ismét kirúgtak saját bandámból…
   Itthon a kudarcok, a reménytelenség és kilátástalanság megviselte a zenekar tagjait, Pécsnek ekkorra már egyetlen igazán bluest játszó zenekara maradt, a - PMD. A bomlasztó hatás nem kerülte el a zenekart sem, személyi ellentétek vezettek a törvényszerűen bekövetkező szakításhoz. Hazatérve hiába voltam fellelkesülve a Chicagóban átélt élményektől, 2000. októberében az egyik próbán Katona Fater közölte velem, hogy billentyűs nélkül akarnak tovább zenélni. Felálltam és közel egy évig nem találkoztam zenésztársaimmal, akikkel addig közel 12 évet töltöttem el. Mindig is tisztában voltam azzal a sajnálatos ténnyel, hogy nem vagyok egy nagy tudású, tehetsége zenész, de talán viszonylag jól szerveztem és életben tartottam a bandát.
   Mindmáig alapprobléma maradt, hogy míg a két Katona Tamás a gitár-centrikus, blues közeli rockzenét szeretne játszani, én inkább hajlanék a sokkal finomabb, lágyabb, dallamosabb soul-blues műfaj felé…

 
Ifj. Katona Tamás & The Blues Power

   Fiam, Attila maradt velük, s ők megalapították a Katona Tamás Bandet – amit később Blues Power-re keresztelt – amelyben a főszerep Tomiké lett, példaképe, álmainak netovábbja, Stevie Ray Vaughan szerzeményeit tűzték műsorukra. Ők még kitartanak – egy darabig.
 
Sugar Blue – a botrányhős…
   2001. év elején, felhasználva chicagói kapcsolataimat, Mózsi Ferenc, Chicagóban élő költő és utazási irodavezető segítségével elhoztuk Magyarországra, Pécsre a világ leghíresebb élő fekete blues szájharmonikását, énekesét, Sugar Blue-t. Az 53 éves bluesman a New York-i Harlemben született, valódi neve James J. Whitling. Anyja énekes- és táncosnő volt a New York-i Apolló Színházban, apja munkakerülő, hamiskártyás. A szakirodalom szerint a párizsi metróban fedezte fel Mick Jagger, de nekünk elmesélte, hogy ez csak az újságírók blöffje, amúgy nem sok jót mondott Jaggerről, nagyképű pénzembernek titulálta…
   Kéthetes turnét szerveztem Sugar Blue-nak. Még utazása előtt felkértem az ex-CODA gitáros Jezernitzky Tamást, hogy vállalja el a gitáros posztot, mert Sugar Blue lemezanyagán a japán Motoaki Makino elég félelmetes riffeket, szólókat nyom. Tamás nagyszerűen megoldotta e nehéz feladatot, alig két hónapunk volt erre, mert igazából félidőben dőlt el, hogy Sugar Blue belegyezik abba, hogy a PMD kísérje le a magyar turnén. Ez óriási megtiszteltetés volt számunkra. Az első koncertre 2001. március 31-én került sor a Pécsi Ifjúsági Ház nagytermében. A teltházas koncertet Koszits Attila nyitotta meg, s a Pécs TV élőben közvetítette. Blue hozta a tőle elvárható formáját, óriási szólókat nyomott és fantasztikusan énekelt hozzá, dacára torokfájásának. Vendégzenészként fellépett a két Katona Tamás, apa és fia. Tomikáról, blues-gitározásáról mellesleg Sugar Blue szuperlatívuszokban nyilatkozott, de ennyi történt, s nem több…
   A következő hét elején még jobban össze próbáltuk vele a számokat, csütörtökön a Planet sörözőben tartottunk teltházas koncertet, másnap a kaposvári Station Music Pubban léptünk fel vele, szombaton, április 7-én, pedig Kis-Jugoszláviába utaztunk, ahol közép-Európa legjobb blues szentélyében, a zentai Mojo Clubban adtunk örökké felejthetetlen koncertet. A Mojoba teltház esetén kb. kétszáz ember fér be, ott, akkor az utcán állt a sor vége, álltak a söntéspulton, az asztalokon, és a tömegben kézről-kézre adták be őt, amikor – szokásához híven - az öltözőben már elkezdte fújni rádiós mikrofonjába az első nótát, a Help Me-t. Az Újvidéki TV rögzítette az egészet.
   A következő héten, szerdán át kellett adnunk őt a budapesti kollégáknak, akik Szombathelyre vitték, ahol Mr. Blue sessionben játszott velük. Mi két nap múlva láttuk viszont, az érsekújvári Klikk Pubban. A szlovákiai blues élet szervezője, Sajtos Feri vállalta a rendezést. Sajnos, itt némi botrányt is okozott chicagói zenésztársunk, de erről inkább hallgatnék…
   Végül másnap, április 14-én, Budapesten játszott sessionben. Jellemző, hogy a budapesti szervezők nem vették meg a PMD-vel a produkciót, csak Sugar Blue-t.., ez is a kirekesztés egyik formája, amely szépen, stabilan működik szép kis hazánk könnyűzenei életében.
 
Hattyúdalunk az IH-ban
   Ez a turné úgy lelkileg, mint fizikailag borzasztóan megviselt, utána szétszéledtünk, a PMD gyakorlatilag megszűnt működni. Pécsett szinte már egyetlen felkérés, fellépési lehetőség sem kínálkozott, 2001. őszén még egyszer felléptünk az IH Billentyű Kultúrkocsmában, majd a Blues Planetben, de ide a második felkérést már lemondtam. Jezernitzky Tamás nem akarta folytatni, és a hitem is megingott. A következő héten bejelentettem, hogy 12 évnyi zenélés után feloszlott a PMD Blues Band. Hogy miért? Mert Pécsett semmiféle megbecsülést, elismerést, lehetőséget nem kapott a zenekar. Kivétel a rajongók, akik mostanában szinte naponta megkérdezik, mikor, hol játszotok? Egyelőre nem tudok válaszolni e kérdésekre. Rajtunk nem múlik…
A Katona Tamás Band még létezik, próbálnak, de hogy hol lépnek fel..?

 
Paksi Gasztroblues Fesztiválok

 Kezdettől fogva rendszeres fellépői vagyunk Magyarország legnagyobb blues-jazz és rock rendezvényének, az Int. Gastroblues Paks fesztiválnak. Utoljára 2005-ben a Manfred Mann’s Earth Band elő-zenekaraként léptünk fel Pakson, Eb Davisszel.
   Eb Davisszel nem szakadt meg a kapcsolat, évente egy-két alkalommal el tudom hozni Pécsre.
 
Könnyűzene és az EKF..?

Címkék: pécs, kultúra, blues